Képek

Képek
borító

2014. augusztus 15., péntek

16. bölüm




Estére Hürrem asszony is megnyugodott. Teltek, múltak a napok, hónapok, s az uralkodó csak a hadjáratra készült. Csak azt nem sejtették, hogy Lajos király oly bosszúval készül, ellenne, amelyet még senki nem pillantott. Victoria, kinek férje Ariel gróf volt, s akit az oszmánuralkodó ölt meg, őt küldi a topkapi palotába, hogy végezzen Szulejmán Szultánnal. Hatice úrnő is felépült, s Mahidevran úrnő sokat megtudott az úrnő, és a főbizalmas kapcsolatáról. Megszervezett kettőjüknek egy találkozót a hátsó kertben, s úgy is lett, találkoztak végre hosszú idő után. Ibrahimot meglepte, hogy az úrnő, Mahidevran is tud kettejük viszonyáról. Még is örvendett, hiszen látni kívánta már szerelmét. Amikor kikísérte a kertbe az úrnő, Haticét, még nem volt teljesen gyógyult, de Ibrahim rögtön oda merészkedett hozzá. Égette a vágy mindkettejüket, hogy lássák egymást. Az úrnőnek bánata hirtelen elszállott, mikor meglátta életének értelmét, s mikor megszólította, mint ismerkedésnél, úgy beleremegett az úrfi hangja.
Ibrahim: Asszonyom! Betegségednek tudata, engem is legyengített. Soha még ennyi álmatlan éjszakám nem volt!
Hatice: Kérdezted, hogy létemet? Sajnos, nem emlékszem sokra emlékszem! De örülök! És most jó a közeledben! Kár, hogy bánatomat nem mulasztja!
Ibrahim: Hallottam, hogy jó ideje keserű a szíved!
Hatice: Ki miatt lenne vidám?
Ibrahim: Én miattam úrnőm! Kettőnk miatt!
Hatice: Mustafa tanítóját, Mehmed Cselebit mondják jövendő bélimnek!
Ibrahim: Asszonyom! Csak térjünk vissza Rodoszról szerencsével, és kitalálok valamit, ígérem! És kérlek, ne sírj!
Ezek után könnyes búcsút vettek egymástól, de nem örökre. Hürrem asszonynak első szülött gyermeke pedig csak cseperedett, és cseperedett. Az asszonyságot kissé furdalta is a lelkiismeret hogy mit tett Gülnihallal, s magához hívatta, Sümbül Agát küldette érte. A szolgalány nem tudott mást, mint csak sírni éjjel-nappal. Amikor belépett a lakosztályba, még maga a nagyasszony is meglepődött, hogy mit tett. Majd elnézését kérte.
Hürrem: Gülnihal! Miért jöttél?
Gülnihal: Kérettél!
Hürrem: Tényleg nagyon csúnyák a sebeid!
Gülnihal: De nem szívemet csúfítják! Nem látod te sebeit Hürrem, mert nem is látszanak! Nézzed csak! Tessék! Lásd magadat!
Hürrem: Gülnihal, hidd el én nem így akartam mindezt! Te is dühös lennél, ha a szerelmedet vennék el, az életedet! Bocsáss meg nekem, és kérlek, gyere vissza szolgámnak!
Gülnihal megbízott a nagyasszonyba, és feltétel nélkül visszament hozzá. Ahogy a napok teltek, a szolga lánynak gyógyultak sebei, csak szívének fájdalma nem enyhült. A napokban zajlottak a díván gyűlései, hiszen készültek a törökök a rodoszi hadjáratra. Ámbár egy valami közbe jött, s emiatt nem tudtak időben indulni a rodoszi hadjáratra. Pont Lajos király bosszúja miatt, vagy is a hölgy, aki fiúnak volt álcázva, maga Victoria. Ibrahim őt azonnal bevette a hárembe, mint udvarhölgy. Az uralkodó nem volt gyanakvó, s nem kérdezte honnan jött, hiszen a hadjáratra öszpontositott csak. Szulejmán- Apám! Segíts meg ebben a szent hadjáratban, segítsd elérnem azt, ami őseinknek nem sikerült. Kérlek téged, mindannyiunk nevében hogy áld meg az oszmánokat. Az uralkodónak nyugtalan éjszakái voltak, s egy éjjel ébren találta Ibrahimot az erkélyen, amint hegedült. Szomorú volt a muzsika, de még szomorúbb a hangadója, akinek sírt, s zokogott lelke egy álomszép leányért. Bátor ember, még is vak. Vak volt a főbizalmas a szerelemtől, s bármire képes lett volna, az uralkodó leányhúgáért. Ámbár, az ifjú hölgy keze Mehmed Cselebinek volt már ígérve, és hiába akart tenni bármit is Ibrahim, egyszerűen meg volt kötve a keze. Amint muzsikált, az uralkodó megszólította.
Szulejmán: Vívtunk már harcot, s még is furcsa érzés kavarog lelkemben. Valami nyomaszt drága barátom, de nem tudom miért.
Ibrahim: Nagyuram, biztos, hogy a csata miatt érzel űrt lelkedben?
Szulejmán: Nem tudom Ibrahim! Talán Hürrem asszony hiánya ijeszt meg, s újszülött fiamé, aki napról napra nagyobb lesz, s erősebb, ki majd egykor elfoglalja az oszmán trónt.
Ibrahim: Nagyuram, a törvény úgy tartja, hogy az első szülött fiú veheti át a Szultáni jogot.
Szulejmán: Barátom! Ha nekem száz fiam lenne, te akkor is Mustafát pártolnád! Ilyesmiről egyébként is még kár beszélni! Inkább beszélj nekem, hogyan állnak janicsárjaink? Felkészültek?
Ibrahim: Igen! Már várják, hogy ismét harcba induljunk!
Szulejmán: Helyes! Arra gondoltam barátom, hogy Hatice húgom, és Mehmed Cselebi eljegyzése még hadjáratunk előtt történjék meg.
Ibrahim csak csendben helyeselt, miközben szíve majd szétszakadt, s a lelke zokogott, oly csendben, hogy még maga sem hallotta, s még is oly hangosan, hogy az úrnő is halhatta. Az uralkodó közölte a hírt húgával, aki elkeseredésében mérget ivott, amelyet Gülfem vett észre. Rögtön orvost hívott, s hál istennek sikerült meggyógyítani. Viszont a szörnyűséges dolgok mellett, jobbak is történtek, Hürrem asszony második gyermekével volt várandós. Elsőként Validéval közölte a jó hírt, s aztán az édesapjával, a Szultánnal. Az asszony biztos volt abban, hogy ismét fiút fog szülni, legalább is remélte. Ibrahimot a körülmények majd hogy nem az őrületbe kergette, s kiborultan nem tudott mást tenni csak magát ostorozta még jobban. Ibrahim – Ki vagyok én, hogy Hatice úrnő mellett képzelem el életem? Még ha az úr engedné is, Szulejmán Szultán sosem hagyná. Ez után hegedűjét földhöz csapta, s többé nem hegedült. Csak csendben szomorkodott. A hadjárat közeledett, s akár Tróját belülről akartak mindent feldúlni Viktóriáék. A lánynak volt egy társa a palotában, aki sokkal korábban érkezett a palotába, a neve Bonjuk Aga. Egyik este már ünnepelték Hatice úrnő eljegyzését, s Hürrem asszony terhességét. De még eljegyzése előtt az úrnő írt egy levelet szerelmének, Ibrahimnak, amely így hangzott:
Miközben e sorokat írom, erőm már teljesen elhagyott! Szívem nem tudja elviselni ezt a fájdalmat! Ne ijedj meg, nem búcsúlevelem olvasod! De, mert tehetetlen vagyok, lelkemet, és testemet át kell adnom egy újabb, keserű életnek. Sem lázadni, sem bűnbe esni nem fogok, ha a sors ezt szánta nekem, belenyugvással fogadom, és várom a napot, amikor a túlvilágon az égi kertekben újra találkozhatok veled! Kívánok neked hitet, és az enyémnél teljesebb szerelmet!

2014. augusztus 6., szerda

15. rész



Este le is küldette neki a hárembe Nigarral. Hatice, Mustafát apjához kísérte, s ő ment egyenesen utána édesanyjához. A Valide bejelentette, hogy Mehmed Cselebi az, kit megfelelőnek találtak neki férjnek. Hatice mikor ezt meghallotta csak kirohant a lakosztályból. Este Gülnihal megkapta ajándékát, s abba feküdt le. Hatice pedig hóeséses hideg éjjelen és nézte, hogy szerelme kint van e, de nem volt. Az erkélyen összerogyott, és zokogott. Amikor később Ibrahim főbizalmas úr kilépett erkélyére akkor látta Hatice úrnőt, hogy már jó régóta kint lehetett, haja teljesen hófehér volt testével egyaránt, s csak ott feküdt a hidegben elájulva. Ibrahim szólni akart rögtön valakinek, de akkor látta Gülfem asszony az úrnő lakosztályából, hogy mi történt, s bevitte őt. De ezen az éjjelen nem csak ez a nagy baj történt, hanem Gülnihalnál hatott a méreg, s ő is eszméletét vesztette, kis híján szépségét. Amikor az orvos Gülnihalt gyógyította, akkor Daye, és Sümbül Aga is bent tartózkodtak. Ayse elmondta nekik, hogy Hürrem Szultánától kapott az este egy prémet. Daye elkérte, s kivizsgáltatta. Az orvos helyben megnézte. Méreg volt a prémen. Megtudott mindent Daye asszony. Azt, hogy ki küldte, és ki vitte el az ágyasnak a prémet. Hürrem ez estét az uralkodóval töltötte, de álmában édesanyját látta. Közelebb ment édesanyjához, s átölelte. De ő közölte vele, hogy már nem méltó családjukba. Pontosan azt mondta Hürremnek; „Már nem az én tiszta lelkű leányom vagy! Ez lenne hát a bosszú, mire felesküdtél? Vér tapad kezedhez, méreg áztatja testedet! Az én lányom ártatlant nem bántana! A gonoszság a lélek ragálya Alexandra! Ha egyszer beléd költözik, nem szabadulhatsz tőle! Nem lányom! Te nem értünk, önmagad érdekében lettél rossz! Imádkozz, ha még tudsz, hogy feloldozást nyerj!” Másnap reggel minden jól indult, csak a Szultána gyermeke Mehmed volt nyűgös, s egy altatódalt énekelt neki, amely így hangzott; „Egy galamb jön, és a bölcső elé ül. Azon kezd gondolkodni, mivel etesse a babát.. Sütivel? Mézzel? Tejjel? A kicsi ajtó nyikorog, nyikorog. A kicsi ajtó nyikorog, s gyermek álomba merül.” Szulejmán, ~ ej, szerelem, láss meg, jöjj! Had ízleljem mérgedet! S ha elvesztem, csókoddal adj új életet nekem. Tisztábbat, kedvesebbet, minden érzésnél erősebbet, hűsítő nappalokkal, lángoló éjjelekkel. Ezen reggelen Nigar asszony köszöntötte szép reggellel.
Nigar: Szép jó reggelt Hürrem asszony!
Hürrem: Szép jó reggelt Nigar asszony!
Nigar: Meglep vidám köszöntésed!
Hürrem: Miért gyászolunk? Mi volt éjjel a hárembe? Kiabálást hallottam!
Nigar: Ez a kérdésed még inkább meglep! Gülnihalt megmérgezték! Súlyosan!
Hürrem: Oh! És erről tudnom kellene? Hogy van? Ne is felelj, megnézem! Merre találom?
Nigar: Ne játszd az ártatlant, te mérgezted meg! Te mérgezted meg, a prémmel, amit velem küldettél hozzá!
Hürrem: Nem játszom, az vagyok!
Nigar: Nem csapsz be, te voltál! Ráadásul engem is belekevertél, azzal hogy én adtam át az ajándékodat! Az egész arca csupa seb! Fel se ismernéd! De ezt már nem fogod hazugsággal megúszni Hürrem asszony!
Hürrem: Engem te ne fenyegess Nigar asszony! Tudod, hogy kedvellek. Jóra tartalak!
Nigar: S az nálad jelent valamit Hürrem? Gülnihalt is kedvelted, a barátodnak mondtad! Én az ilyen ármányból nem kérek!
Hürrem: Menny innen!
Nigar: Elmegyek! De ne hidd, hogy azért mert félek tőled nagyasszony!Kívánom, hogy az élet sokszorosan adja vissza az ő szenvedését, s ha van igazság, így is lesz! Én pedig végig nézem!
Hatice úrnő állapota sem változott, lázasan feküdt csak ágyában. Ibrahim érdeklődött a Szultánnál, s jobbulást üzent neki. Az uralkodó Mehmed Cselebi fiáról kezdett beszélni Ibrahimmal.
Szulejmán: Mondd csak! Ismered te Piri Pasa fiát, Mehmed Cselebit?
Ibrahim: Nem nagyon nagyuram! De mint hallom itt szolgál, és igen jó tanítónak mondják!
Szulejmán: Mennyünk, és nézzük meg mennyire előzi meg a híre!
Úgy is tettek. Majd Ibrahimmal taníttatta egy kis időre gyermekét, mert beszélni szeretett volna Mehmed Cselebivel. Amint félre vonult, s lekuporodtak a tanpadhoz, rögtön kérdezni kezdte az uralkodó az ifjút. E közben persze, Ibrahim, és Mustafa is bent volt a tanodában.
Szulejmán: Mióta vagy a palotában?
Mehmed Cselebi: Három hónapja nagyuram! Nándorfehérvári hadjáratod ideje alatt érkeztem! Hosszú távollét után térhettem végre haza.
Szulejmán: Merre felé jártál?
Mehmed Cselebi: Megfordultam, Kairóban, Mekkában, és Damaszkuszban is. A tudomány, és az igazság megismerése volt a célom!
Szulejmán: És megismerted az igazságot?
Mehmed Cselebi: Engedelmeddel nagyuram, a földi halandó számára az örök igazság meglelése képtelenség. A nagy titkok felkutatásához, hosszú utat kell megtenni! Én az elején járok! De az ott laka megléte is boldogít már!
Szulejmán: S az otthon melegségét ismered e?
Mehmed Cselebi: Nem, nagyuram! Nincs hozzá szerencsém!
Szulejmán: Remélem hamarosan lesz! S úgy nagy lépést teszel majd utadon! Jól van Mehmed Cselebi, menny csak fiammal matrakot játszani!
Ezután visszavonult Ibrahim és az uralkodó. Hürrem fiát pedig elvették tőle, mert teje nem volt megfelelő a kicsi számára, nem fogadta be a szervezete. Amikor bement a dajkához, őrjöngeni kezdett, hogy adják vissza gyermekét, de a Valide kiküldte őt, s azt mondta neki, ha nem hallgat el, soha többé nem láthatja. Hürrem asszonyt ki vitték, s zokogásba tört ki.

2014. augusztus 2., szombat

14. rész



A Szultánát elragadta a harag, s a düh, majdhogynem meg fojtotta barátnőjét. Gülnihal csak annyit tudott mondani, hogy engedje el. Ekkor Hürrem elengedte, és adott neki egy pohár vizet. Gülnihal egész testében remegve, és félve itta meg a vizet, közben Hürrem Szultána folytatta mondandóját.
Hürrem: Ha a legjobb barátomnak mondod magad, akkor derítsd ki nekem, hogy ki követte el ellenem ezt az árulást!
Gülnihal: Hürrem, én ezt nem akarom megtudni! Hogy utána tényleg meg is ölj?
Hürrem: Bárki is az a nő, elő fogod keríteni, méghozzá sürgősen! Különben nem lesz maradásod itt a palotában, értetted? Mehetsz valahová rabszolgának, vagy épp a tenger mélyére!

Ez éjjel nyugvóra tértek. Az uralkodó jól aludt, csak Ibrahim nem. Egész este csak a haditervet tanulmányozta. A Szultán másnap reggel indult Ibrahimhoz. Amint meglátta asztalán a haditerveket, rá is kérdezett.
Szulejmán: Már kora reggel ezt tanulmányozod? Én is sokat nézegettem!
Ibrahim: Nem aludtam jól nagyuram! Álmomban a rodoszi várat, és bástyáit láttam, honnan forró olajt öntenek ránk.
Szulejmán: Én e helyett lerombolt falakat, és a várfokra kitűzött lobogókat látok! Miért? Megrémiszt a rodosziak üzenete?
Ibrahim: Nem, az nem bánt! Hiszen érezni, hogy vezetőjük maga is fél! Ismét válaszra méltatod?
Szulejmán: Mindenképp barátom! Ám ezúttal kardommal üzenek vissza neki! Beszéltél a Matrakossal?
Ibrahim: Beszéltem, igen! Elmondtam neki, hogy mit szeretnénk, és hogy néhány napon belül legyen készen! Az ő rajzai ezeknél a térképeknél, csak jobbak lehetnek.
Szulejmán: Pompás!
Ibrahim: Hallom, Kászim Pasát visszavonultattad! Pedig hasznunkra lenne a rodoszi hadjáratban!
Szulejmán: Muszáj, volt!
Ibrahim: Tudhatom miért?
Szulejmán: Mert így láttam jónak!
Ezen reggel a háremben is zajlódtak a dolgok, mint az megszokott volt. Gülnihal szólt Nigarnak, hogy a Szultána tud róla, hogy az uralkodónál volt valaki azon este, mikor édes gyermeke született.
Gülnihal: Nigar asszony! Félek, hogy Hürrem asszony bántani fog!
Nigar: Ugye nem mondtad el neki?
Gülnihal: Allachra, dehogy!
Nigar: Akkor miből gondolod, hogy árthatna neked?
Gülnihal: Azért, mert ki fogja deríteni, hogy aznap én voltam az uralkodónál. És akkor nem kegyelmez majd! Kérlek, küldj másik palotába, jól ismerem őt, akár meg is ölne!
Nigar: Nyugodj meg, nem fog kiderülni! Most pedig menny vissza Hürremhez, és vigyázz a titkodra.
Gülnihal úgy is tett. Visszasietett a Szultána lakosztályába, de amint belépett az ajtón, Hürrem már ostorozta kérdésével.
Hürrem: Ki volt? Kiderítetted?
Gülnihal: Még nem sikerült! Senki nem tudja!
Hürrem: Ayset is kérdezted? Akár a bagoly éjjel, mindent lát. Ő tudja! Menj, beszélj vele!
Gülnihal: Hürrem, inkább el kéne feledned! Törődj a fiaddal, szeretteiddel! Van aranyad, gyémántod, kelméd. A Szultán választott asszonya lettél, ki csak is téged akar!
Hürrem: Hm. Igen akar, de nem csak engem! Mikor egyedül én lehetnék neki. Ha másokra is rá néz, pusztán én is ágyas vagyok. Belőlem nem csinál Mahidevrant! Elhiszed? Menj előre, mindjárt megyek én is!
Gülnihal: Hová készülünk?
Hürrem: Hozd fiamat, sétálunk!
Sétálni is indultak. Ibrahim, és Hatice úrnő szerelme már ott tartott, hogy a főbizalmas szerelme zálogául adott az úrnőnek egy ékszert. Lement a vásárba, s ott választott ki neki egy különleges ékszert. Tisztelettel fogadta az őt az eladó. Először a főbizalmas úr nem tudott választani, de az eladó odanyújtott neki egy oly ékkövet, amely rózsaszín lepke formájú, csak úgy csillogott az gyönyörtől. Kiválasztotta, s megvásárolta Hatice úrnőnek. Az úrnőhöz Gülfem asszony segítségével jutott el e csodálatos ékszer, egy dobozba volt, s mellette egy levél. Haticét meglepte az üzenet, de boldogan olvasta fel. A levélben ez állott.
A szívem már reszkető szárnyú pillangó, megpihenne végre, testednek illatos szirmain! Fogadd szerelmem zálogát!
Eközben Sümbül Aga sietett szólni Gülnihalnak, hogy este az uralkodó ismét őt várja. Csak hogy a szobában volt Eszma is.
Sümbül: Gülnihal asszony! Jöjj ide!
Ekkor közelebb lépett, és suttogva át adta az üzenetet az ágyasnak.
Sümbül: Kezdj el készülődni! Ma ismételten a Szultánnal töltöd az estét!
Gülnihal: Én nem! Hürrem miatt nem szabad!
Sümbül: Nem te döntöd el mit szabad! Szembe szegülnél az Szultán akaratával asszony? Na, jó nem vitázok, most azonnal indulj, s készülődj!
Gülnihal: Ne kérlek! Félek!
Sümbül: Inkább örülj, hogy Hürrem nyomába léphetsz! Láthattad utódot szült, s máris Szultána lett! Gondolkozz! Ez az áldás veled is megeshet! Ügyelj, hogy magad is várandós légy, akkor téged is kegyes asszonyává tesz!
Gülnihal: Eszma! Sümbül Agával kell mennem, vigyázz addig a gyerekekre!
Eszma: Rendben!
Gülnihalt, Sümbül kísérte a hárembe, hogy készülődjön. Este már leesett ez év decemberében az első hó. Nigar pedig az uralkodó elé kísérte, s ismét együtt töltötte Gülnihallal az éjszakát. Hürrem este ismételten nem találta barátnőjét, azt hitte ez éjjel a háremben alszik, szóval lement megnézni, de ott sem találta, így visszament szobájába lepihenni, s úgy döntött megvárja Gülnihalt, de közben elaludt. Barátnője csak reggel érkezett lakosztályába, nyakában egy prímmel, majdnem olyannal, mint amit Hürrem Szultána kapott az uralkodóval. S azt, mint az uralkodó is mondotta; „Az uralkodó család tagjainak viselete, más nem hordhatja.” Amint korán reggel belépett a szobába, a Szultána meglátta a prímet nyakában, s ebből is rögtön rájött, hogy ő gyalázta meg, és eztán kérdőre vonta.
Hürrem: Tőle jössz! Nála voltál igaz?
Ekkor felkelt a Szultána saját ágyából, s közelebb ment.
Hürrem: Te vagy Szulejmán új kedveltje! A múltkor is téged kéretett ugye?
Gülnihal magyarázkodni próbált.
Gülnihal: Hürrem én..
De a Szultána ráordított.
Hürrem: Hallgass!
Majd földre lökte, s ordibálni kezdett vele.
Hürrem: Aljas módon átvertél! Én végig bíztam benned, mindvégig! Mit hittél, hogy titokban tarthatod? Hogy tehetted ezt velem hitvány némber?
Szó, szót követett, s megpofozta az ágyast, a kiabálásra Eszma is felébredt, próbálta védeni Gülnihalt, de őt is leteremtette a Szultána, s kiküldte. Eszma sietett rögtön segítségért, szólt Sümbülnek, Nigarnak, és Dayenak. Amint elhagyta Eszma a lakosztályt, tovább ordított az ágyassal a Szultána.
Hürrem: Ennyit érek én neked? Igen? Elárultál egy rongydarabért? Nézz rám! Nézz rám!
Eszma mindeközben odaért a hárembe, s aggódva mondta a hárem vezetőinek, hogy siessenek. Azonnal mentek is Gülnihal segítségére. Amikor beléptek a Szultána lakosztályába Sümbül Aga szedte le Gülnihalról a Szultánát.
Sümbül: Engedd el! Gyere innen, és nyughass!
Daye: Meghibbantál?
Hürrem: Igen, meg! És ti is elárultatok!
Hürrem természetesen büntetést kapott e tettéért. Mahidevran amint hallott a dologról, megköszönte Ibrahimnak, hogy szándékosan Gülnihalt kísérte az uralkodóhoz, s ez valójában így is volt. Az oszmán birodalomban beköszöntött a tél, de ez nem vette el kedvüket sem a janicsároknak, sem a Szultánnak a hadjárat készülődéseitől. Teltek a napok, s hónapok, de még ekkor sem bocsátott meg Gülnihalnak. Egy nap Hatice úrnővel a Szultána lement a palota egyik műhelyébe, hogy a Szultánnak ajándékot válasszon. S rátalált egy gyönyörű szép tükörre, kikérte véleményét neki is, és azt mondta Hürrem; „Akárhányszor belenéz majd, engem lát!” Hatice úrnőnek is tetszett, s tökéletesnek találta. Azért még nézelődött a Szultána, majd kezébe vett egy üvegcsét, amelybe egy folyékony dolog volt, s óvva intette Sümbül Aga, hogy vigyázzon vele, mert méreg van abban. Olyan fajta méreg, ha pusztán kézre csöppen egy csepp is égető hatással bír. Hatice Szultána is választott ajándékot, de közben Hürrem Szultána félre rakott egy kis üvegcse mérget. Ezután Hatice az ifjú Mustafa hercegért ment, de összetalálkozott az ajtó előtt Ibrahimmal.
Ibrahim: Asszonyom! Ezek szerint tetszik!
Hatice: Nagyon! Le sem veszem! Általa velem vagy.
Az úrnő elővette az ajándékát, amely egy kis dobozka volt, és ruhájáról egy gombot leszakajtott, és beletette azt a dobozba. Majd azt mondta neki.
Hatice: Hogy neked is legyen zálogod tőlem! Mert többet nem találkozhatunk!
Ibrahim: Miért nem találkozhatunk?
Hatice: A Valide hamarosan kiházasít engem!
Ibrahim: És ki a szerencsés?
Hatice: Azt nem tudom!
A főbizalmas úr lassan zsebébe helyezte a dobozkát, s könnyekkel elköszönt az úrnőtől, visszavonult lakosztályába. Hürrem Szultána is saját szobájában volt, ahol megtalálta Gülnihal prímjét. Hosszan gondolkozott, ekkor elővette az üvegcsét, és rácsöppentett pár cseppet a prímre.