15. rész

Este le is küldette neki a hárembe Nigarral. Hatice, Mustafát apjához kísérte, s ő ment egyenesen utána édesanyjához. A Valide bejelentette, hogy Mehmed Cselebi az, kit megfelelőnek találtak neki férjnek. Hatice mikor ezt meghallotta csak kirohant a lakosztályból. Este Gülnihal megkapta ajándékát, s abba feküdt le. Hatice pedig hóeséses hideg éjjelen és nézte, hogy szerelme kint van e, de nem volt. Az erkélyen összerogyott, és zokogott. Amikor később Ibrahim főbizalmas úr kilépett erkélyére akkor látta Hatice úrnőt, hogy már jó régóta kint lehetett, haja teljesen hófehér volt testével egyaránt, s csak ott feküdt a hidegben elájulva. Ibrahim szólni akart rögtön valakinek, de akkor látta Gülfem asszony az úrnő lakosztályából, hogy mi történt, s bevitte őt. De ezen az éjjelen nem csak ez a nagy baj történt, hanem Gülnihalnál hatott a méreg, s ő is eszméletét vesztette, kis híján szépségét. Amikor az orvos Gülnihalt gyógyította, akkor Daye, és Sümbül Aga is bent tartózkodtak. Ayse elmondta nekik, hogy Hürrem Szultánától kapott az este egy prémet. Daye elkérte, s kivizsgáltatta. Az orvos helyben megnézte. Méreg volt a prémen. Megtudott mindent Daye asszony. Azt, hogy ki küldte, és ki vitte el az ágyasnak a prémet. Hürrem ez estét az uralkodóval töltötte, de álmában édesanyját látta. Közelebb ment édesanyjához, s átölelte. De ő közölte vele, hogy már nem méltó családjukba. Pontosan azt mondta Hürremnek; „Már nem az én tiszta lelkű leányom vagy! Ez lenne hát a bosszú, mire felesküdtél? Vér tapad kezedhez, méreg áztatja testedet! Az én lányom ártatlant nem bántana! A gonoszság a lélek ragálya Alexandra! Ha egyszer beléd költözik, nem szabadulhatsz tőle! Nem lányom! Te nem értünk, önmagad érdekében lettél rossz! Imádkozz, ha még tudsz, hogy feloldozást nyerj!” Másnap reggel minden jól indult, csak a Szultána gyermeke Mehmed volt nyűgös, s egy altatódalt énekelt neki, amely így hangzott; „Egy galamb jön, és a bölcső elé ül. Azon kezd gondolkodni, mivel etesse a babát.. Sütivel? Mézzel? Tejjel? A kicsi ajtó nyikorog, nyikorog. A kicsi ajtó nyikorog, s gyermek álomba merül.” Szulejmán, ~ ej, szerelem, láss meg, jöjj! Had ízleljem mérgedet! S ha elvesztem, csókoddal adj új életet nekem. Tisztábbat, kedvesebbet, minden érzésnél erősebbet, hűsítő nappalokkal, lángoló éjjelekkel. Ezen reggelen Nigar asszony köszöntötte szép reggellel.
Nigar: Szép jó reggelt Hürrem asszony!
Hürrem: Szép jó reggelt Nigar asszony!
Nigar: Meglep vidám köszöntésed!
Hürrem: Miért gyászolunk? Mi volt éjjel a hárembe? Kiabálást hallottam!
Nigar: Ez a kérdésed még inkább meglep! Gülnihalt megmérgezték! Súlyosan!
Hürrem: Oh! És erről tudnom kellene? Hogy van? Ne is felelj, megnézem! Merre találom?
Nigar: Ne játszd az ártatlant, te mérgezted meg! Te mérgezted meg, a prémmel, amit velem küldettél hozzá!
Hürrem: Nem játszom, az vagyok!
Nigar: Nem csapsz be, te voltál! Ráadásul engem is belekevertél, azzal hogy én adtam át az ajándékodat! Az egész arca csupa seb! Fel se ismernéd! De ezt már nem fogod hazugsággal megúszni Hürrem asszony!
Hürrem: Engem te ne fenyegess Nigar asszony! Tudod, hogy kedvellek. Jóra tartalak!
Nigar: S az nálad jelent valamit Hürrem? Gülnihalt is kedvelted, a barátodnak mondtad! Én az ilyen ármányból nem kérek!
Hürrem: Menny innen!
Nigar: Elmegyek! De ne hidd, hogy azért mert félek tőled nagyasszony!Kívánom, hogy az élet sokszorosan adja vissza az ő szenvedését, s ha van igazság, így is lesz! Én pedig végig nézem!
Hatice úrnő állapota sem változott, lázasan feküdt csak ágyában. Ibrahim érdeklődött a Szultánnál, s jobbulást üzent neki. Az uralkodó Mehmed Cselebi fiáról kezdett beszélni Ibrahimmal.
Szulejmán: Mondd csak! Ismered te Piri Pasa fiát, Mehmed Cselebit?
Ibrahim: Nem nagyon nagyuram! De mint hallom itt szolgál, és igen jó tanítónak mondják!
Szulejmán: Mennyünk, és nézzük meg mennyire előzi meg a híre!
Úgy is tettek. Majd Ibrahimmal taníttatta egy kis időre gyermekét, mert beszélni szeretett volna Mehmed Cselebivel. Amint félre vonult, s lekuporodtak a tanpadhoz, rögtön kérdezni kezdte az uralkodó az ifjút. E közben persze, Ibrahim, és Mustafa is bent volt a tanodában.
Szulejmán: Mióta vagy a palotában?
Mehmed Cselebi: Három hónapja nagyuram! Nándorfehérvári hadjáratod ideje alatt érkeztem! Hosszú távollét után térhettem végre haza.
Szulejmán: Merre felé jártál?
Mehmed Cselebi: Megfordultam, Kairóban, Mekkában, és Damaszkuszban is. A tudomány, és az igazság megismerése volt a célom!
Szulejmán: És megismerted az igazságot?
Mehmed Cselebi: Engedelmeddel nagyuram, a földi halandó számára az örök igazság meglelése képtelenség. A nagy titkok felkutatásához, hosszú utat kell megtenni! Én az elején járok! De az ott laka megléte is boldogít már!
Szulejmán: S az otthon melegségét ismered e?
Mehmed Cselebi: Nem, nagyuram! Nincs hozzá szerencsém!
Szulejmán: Remélem hamarosan lesz! S úgy nagy lépést teszel majd utadon! Jól van Mehmed Cselebi, menny csak fiammal matrakot játszani!
Ezután visszavonult Ibrahim és az uralkodó. Hürrem fiát pedig elvették tőle, mert teje nem volt megfelelő a kicsi számára, nem fogadta be a szervezete. Amikor bement a dajkához, őrjöngeni kezdett, hogy adják vissza gyermekét, de a Valide kiküldte őt, s azt mondta neki, ha nem hallgat el, soha többé nem láthatja. Hürrem asszonyt ki vitték, s zokogásba tört ki.