Képek

Képek
borító

2014. augusztus 15., péntek

16. bölüm




Estére Hürrem asszony is megnyugodott. Teltek, múltak a napok, hónapok, s az uralkodó csak a hadjáratra készült. Csak azt nem sejtették, hogy Lajos király oly bosszúval készül, ellenne, amelyet még senki nem pillantott. Victoria, kinek férje Ariel gróf volt, s akit az oszmánuralkodó ölt meg, őt küldi a topkapi palotába, hogy végezzen Szulejmán Szultánnal. Hatice úrnő is felépült, s Mahidevran úrnő sokat megtudott az úrnő, és a főbizalmas kapcsolatáról. Megszervezett kettőjüknek egy találkozót a hátsó kertben, s úgy is lett, találkoztak végre hosszú idő után. Ibrahimot meglepte, hogy az úrnő, Mahidevran is tud kettejük viszonyáról. Még is örvendett, hiszen látni kívánta már szerelmét. Amikor kikísérte a kertbe az úrnő, Haticét, még nem volt teljesen gyógyult, de Ibrahim rögtön oda merészkedett hozzá. Égette a vágy mindkettejüket, hogy lássák egymást. Az úrnőnek bánata hirtelen elszállott, mikor meglátta életének értelmét, s mikor megszólította, mint ismerkedésnél, úgy beleremegett az úrfi hangja.
Ibrahim: Asszonyom! Betegségednek tudata, engem is legyengített. Soha még ennyi álmatlan éjszakám nem volt!
Hatice: Kérdezted, hogy létemet? Sajnos, nem emlékszem sokra emlékszem! De örülök! És most jó a közeledben! Kár, hogy bánatomat nem mulasztja!
Ibrahim: Hallottam, hogy jó ideje keserű a szíved!
Hatice: Ki miatt lenne vidám?
Ibrahim: Én miattam úrnőm! Kettőnk miatt!
Hatice: Mustafa tanítóját, Mehmed Cselebit mondják jövendő bélimnek!
Ibrahim: Asszonyom! Csak térjünk vissza Rodoszról szerencsével, és kitalálok valamit, ígérem! És kérlek, ne sírj!
Ezek után könnyes búcsút vettek egymástól, de nem örökre. Hürrem asszonynak első szülött gyermeke pedig csak cseperedett, és cseperedett. Az asszonyságot kissé furdalta is a lelkiismeret hogy mit tett Gülnihallal, s magához hívatta, Sümbül Agát küldette érte. A szolgalány nem tudott mást, mint csak sírni éjjel-nappal. Amikor belépett a lakosztályba, még maga a nagyasszony is meglepődött, hogy mit tett. Majd elnézését kérte.
Hürrem: Gülnihal! Miért jöttél?
Gülnihal: Kérettél!
Hürrem: Tényleg nagyon csúnyák a sebeid!
Gülnihal: De nem szívemet csúfítják! Nem látod te sebeit Hürrem, mert nem is látszanak! Nézzed csak! Tessék! Lásd magadat!
Hürrem: Gülnihal, hidd el én nem így akartam mindezt! Te is dühös lennél, ha a szerelmedet vennék el, az életedet! Bocsáss meg nekem, és kérlek, gyere vissza szolgámnak!
Gülnihal megbízott a nagyasszonyba, és feltétel nélkül visszament hozzá. Ahogy a napok teltek, a szolga lánynak gyógyultak sebei, csak szívének fájdalma nem enyhült. A napokban zajlottak a díván gyűlései, hiszen készültek a törökök a rodoszi hadjáratra. Ámbár egy valami közbe jött, s emiatt nem tudtak időben indulni a rodoszi hadjáratra. Pont Lajos király bosszúja miatt, vagy is a hölgy, aki fiúnak volt álcázva, maga Victoria. Ibrahim őt azonnal bevette a hárembe, mint udvarhölgy. Az uralkodó nem volt gyanakvó, s nem kérdezte honnan jött, hiszen a hadjáratra öszpontositott csak. Szulejmán- Apám! Segíts meg ebben a szent hadjáratban, segítsd elérnem azt, ami őseinknek nem sikerült. Kérlek téged, mindannyiunk nevében hogy áld meg az oszmánokat. Az uralkodónak nyugtalan éjszakái voltak, s egy éjjel ébren találta Ibrahimot az erkélyen, amint hegedült. Szomorú volt a muzsika, de még szomorúbb a hangadója, akinek sírt, s zokogott lelke egy álomszép leányért. Bátor ember, még is vak. Vak volt a főbizalmas a szerelemtől, s bármire képes lett volna, az uralkodó leányhúgáért. Ámbár, az ifjú hölgy keze Mehmed Cselebinek volt már ígérve, és hiába akart tenni bármit is Ibrahim, egyszerűen meg volt kötve a keze. Amint muzsikált, az uralkodó megszólította.
Szulejmán: Vívtunk már harcot, s még is furcsa érzés kavarog lelkemben. Valami nyomaszt drága barátom, de nem tudom miért.
Ibrahim: Nagyuram, biztos, hogy a csata miatt érzel űrt lelkedben?
Szulejmán: Nem tudom Ibrahim! Talán Hürrem asszony hiánya ijeszt meg, s újszülött fiamé, aki napról napra nagyobb lesz, s erősebb, ki majd egykor elfoglalja az oszmán trónt.
Ibrahim: Nagyuram, a törvény úgy tartja, hogy az első szülött fiú veheti át a Szultáni jogot.
Szulejmán: Barátom! Ha nekem száz fiam lenne, te akkor is Mustafát pártolnád! Ilyesmiről egyébként is még kár beszélni! Inkább beszélj nekem, hogyan állnak janicsárjaink? Felkészültek?
Ibrahim: Igen! Már várják, hogy ismét harcba induljunk!
Szulejmán: Helyes! Arra gondoltam barátom, hogy Hatice húgom, és Mehmed Cselebi eljegyzése még hadjáratunk előtt történjék meg.
Ibrahim csak csendben helyeselt, miközben szíve majd szétszakadt, s a lelke zokogott, oly csendben, hogy még maga sem hallotta, s még is oly hangosan, hogy az úrnő is halhatta. Az uralkodó közölte a hírt húgával, aki elkeseredésében mérget ivott, amelyet Gülfem vett észre. Rögtön orvost hívott, s hál istennek sikerült meggyógyítani. Viszont a szörnyűséges dolgok mellett, jobbak is történtek, Hürrem asszony második gyermekével volt várandós. Elsőként Validéval közölte a jó hírt, s aztán az édesapjával, a Szultánnal. Az asszony biztos volt abban, hogy ismét fiút fog szülni, legalább is remélte. Ibrahimot a körülmények majd hogy nem az őrületbe kergette, s kiborultan nem tudott mást tenni csak magát ostorozta még jobban. Ibrahim – Ki vagyok én, hogy Hatice úrnő mellett képzelem el életem? Még ha az úr engedné is, Szulejmán Szultán sosem hagyná. Ez után hegedűjét földhöz csapta, s többé nem hegedült. Csak csendben szomorkodott. A hadjárat közeledett, s akár Tróját belülről akartak mindent feldúlni Viktóriáék. A lánynak volt egy társa a palotában, aki sokkal korábban érkezett a palotába, a neve Bonjuk Aga. Egyik este már ünnepelték Hatice úrnő eljegyzését, s Hürrem asszony terhességét. De még eljegyzése előtt az úrnő írt egy levelet szerelmének, Ibrahimnak, amely így hangzott:
Miközben e sorokat írom, erőm már teljesen elhagyott! Szívem nem tudja elviselni ezt a fájdalmat! Ne ijedj meg, nem búcsúlevelem olvasod! De, mert tehetetlen vagyok, lelkemet, és testemet át kell adnom egy újabb, keserű életnek. Sem lázadni, sem bűnbe esni nem fogok, ha a sors ezt szánta nekem, belenyugvással fogadom, és várom a napot, amikor a túlvilágon az égi kertekben újra találkozhatok veled! Kívánok neked hitet, és az enyémnél teljesebb szerelmet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése